El Salvador következő nagy lépése

A kriptovalutás közösségekben El Salvador sokszor kerül említésre, amióta 2021-ben hivatalos fizetőeszközzé nyílvánították a Bitcoint. Most is előrukkoltak valamivel, amire felfigyelt a kriptovilág.

El Salvador Bitcoin hivatala bejelentette, hogy egy új oktatási programot indítanak, amin belül magas szintű Bitcoin fejlesztőket szeretnének kiképezni. A program a CUBO+ nevet kapta, májusban fog kezdődni és 6 hónapon keresztül fogják tanítani a diákokat a kripto legragyogóbb elméi közül kiválogatott szakértők.

Az első diákok 25 éven aluli fiatalokból fognak állni, akik az El Salvadori egyetemeken legjobban teljesítő diákok közül fognak kikerülni. Elsősorban magas szintű technikai fejlesztést tanulnak majd, ami főleg a Bitcoinra fog fókuszálni, illetve az olyan technológiákra, mint a Holepunch, Nostr és Web5.

A program két hónapnyi online oktatásból, két hetes személyes képzésből és több, mint három hónapos online mentorálásból fog állni. Az utóbbit top Bitcoin szakértők tartják majd a diákoknak.

Azok a diákok, akik elvégzik a programot több módon is folytathatják majd a Bitcoin-os karrierjüket. Lehetőségük lesz teljes munkaidős állásokra pályázni kriptos cégeknél, nyílnak előttük vállalkozási lehetőségek vagy folytathatják a tanulmányaikat is.

A program fő célja, hogy a jövő generációit inspirálja és további magas szintű fejlesztőt vonzzon be a kriptovilágba.

*A jelen posztban található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.